Oknyomozás

Oknyomozás

Magyar Péter a saját sógorát nevezte ki igazságügyi miniszternek - de ki is Melléthei-Barna Márton?

Magyar Péter saját sógorát nevezte ki igazságügyi miniszternek, aki a húgának a férje. Az új miniszter neve már korábban a Tisza támogatójaként, azelőtt pedig Tarr Zoltán helyett a Legyél a változás egyesület elnökeként is előkerült. Pályafutását egy olyan nemzetközi ügyvédi iroda hazai leányvállalatánál kezdte, amely a Soros Private Equity tanácsadója volt, de a főiroda magát Soros Györgyöt is védte.

Oknyomozás

A radikális baloldali színészek, Molnár Áron és Nagy Ervin családi kapcsolatokkal is kötődnek az új kultuszminiszterhez

Nagy Ervin helyett régi bizalmasát egykori jobbkezét, Tarr Zoltánt nevezte ki kulturális miniszternek Magyar Péter. Mint azt az Ellenpont feltárta, az Európai Parlamentbe száműzött politikus erős művészkapcsolatainak köszönheti a visszatérést: Tarr Zoltán ugyanis feleségén keresztül nagyon közel áll a befolyásos Péterfy családhoz és Molnár Áron noÁrhoz. Ebből pedig az következhet, hogy a budapesti központú, baloldali művészvilág lehet a nagy nyertese a politikus miniszterségének.

Oknyomozás

Átlátszó színjáték: Waberer György, a Fidesz által támogatott milliárdos öt nappal a választás előtt átállt és 100 milliót adott a Tisza Pártnak - miután kiderült, Magyar Péter gyorsan visszaadta

Nézzük meg, ki is Waberer György? Meglehetősen kétes módszerekkel alapozta meg milliárdos vagyonát Magyar Péter egyik legújabban elkőkerült oligarcha támogatója, Wáberer György. Az egykoron fuvarozóként, kamionos cégével gazdaggá vált Wáberer úgy szerezte meg a Volán Tefut, hogy az Agrobank egy olyan finanszírozási formával hitelezte az üzletet, ami miatt az a bank vezetőjét, Kunos Pétert letöltendő börtönre ítélték. Kunosnak kiváló kapcsolatai voltak a kommunista pártállamban, később az MSZP-n és az SZDSZ-en belül. Nem véletlen, hogy elítélése után széleskörű mentési akciót indított az SZDSZ, melyben Wáberer is részt vett, Göncz Árpád pedig megpróbált neki kegyelmet adni, amit Dávid Ibolya, az első Orbán-kormány igazságügyi minisztere akadályozott meg. Wáberer György később a Fideszhez állt, milliárdjait bőven gyarapította az elmúlt 16 évben, sőt, 2020. nyarától 2023. elejéig kormánybiztos volt, politikai pályája a baloldalról indult. Hivatalosan öt nappal az áprilisi választás előtt állt át a Tisza Párthoz. Akkor küldött 100 millió forintot a Tiszának. Miután Waberer néhány nappal ezelőtt az ATV-ben eldicsekedett a 100 milliós támogatással, Magyar Péter láthatóan megijedt, hogy újabb botrány alakulhat ki körülötte(nyilvánosság előtt tagadhatatlanul szoros kapcsolat ténye egy oligarchával), bejelentette, hogy visszautalja a 100 milliót. Ez pedig már a Waberer-Tisza színjáték második felvonása.

Oknyomozás

Gyurcsány és Bajnai egyik kedvenc adóügyi szakértőjét nevezheti ki adóügyi államtitkárnak Magyar Péter: tetszenek neki a magas adók és az offshore-ozó milliárdosok

A Gyurcsány–Bajnai-korszak egyik legaktívabb szakértőjét jelölheti adóügyi államtitkárnak Magyar Péter. Kövesdy Attila közel három évtizedig dolgozott a Deloitte-nak, hosszú időn keresztül vezetőként. 2006 és 2010 között a multinacionális vállalat 850 millió forint értékben kapott megrendeléseket a baloldali kormányoktól-ez rekord volt. Cserébe a cég szállította a kormány megszorításait igazoló elemzéseket: Kövesdy többek között „helyesnek” nevezte az ingatlanadó tervét, üdvözölte a magas társasági adót, és egyszer arról értekezett, hogy nem etikátlan az offshore-ozás. Kapcsolatok szintjén is összefonódott a régi baloldali világgal: éveken keresztül közvetlen munkakapcsolatban volt Oszkó Péterrel és Simor Andrással. Bemutatjuk az embert, aki a Tisza adótörvényeit készítheti elő!

Oknyomozás

Teljes visszavonulás: a Gyurcsány-kormányhoz erősen kötődő, ultraliberális-baloldali oktatási minisztert választott Magyar Péter

Támogatja az LMBTQ-lobbit és Ukrajnát, lelkes Free SZFE-rajongó, a tanárhiányt úgy szüntetné meg, hogy iskolákat zárna be Magyar Péter oktatási minisztere, Lannert Judit. Az új miniszter cége százmilliókat kapott a Gyurcsány és Bajnai-kormányoktól, például azért, hogy megmagyarázza, hogy Gyurcsány őszödi beszéde tisztességes volt, a rendőri visszaélések pedig a Gyurcsány ellen tüntetőkkel szemben meg sem történtek. Magyar Péter láthatóan meghátrált, mégsem mert kinevezni jobboldalhoz kicsit is köthető oktatási minisztert, bár a Tisza Párthoz meglehetősen közeli Telex korábban erről írt. Éppen ellenkezőleg: ultraliberális baloldali oktatási minisztert választott.

Oknyomozás

Itt a leleplezés: bemutatjuk a Magyar Péter körüli álprofil-hálózatot!

Hogy válthat ki nagyobb érdeklődést(reakciót)a bádoghangon rikácsoló, nadrágjába csináló, hiperagresszív és kétarcú Magyar Péter az úgynevezett digitális térben, mint mondjuk a világ egyik legnépszerűbb focistája, Cristiano Ronaldo? Nyilvánvalóan senki sem hiszi el, hogy ez az érdeklődés valós. Persze, hogy nem az. Both Hunor oknyomozó írásában részletesen elmagyarázza, hogy mi van a háttérben.

detektor tv

Ellenpont tv

Nézd meg a szemeddel!

Oknyomozás

Ukrajnát és Zelenszkijt dicsőítette Magyar Péter orosházi jelöltje, akin hetek óta egy egész ország röhög

Megtiltotta a kétarcú Magyar Péter Gurzó Máriának, a Tisza Párt orosházi jelöltjének, hogy megszólaljon, miután egy nagygyűlésen kétszer is Oroszországot akart mondani Orosháza helyett. A tiszás asszony szerencsétlenkedésén azóta is egy egész ország nevet, ugyanis mém lett a dadogásából. A képviselő-jelöltnek persze nem ez volt a legfelháborítóbb megnyilvánulása. A Facebookon ugyanis többször is Zelenszkijt és Ukrajnát dicsőítette, egyszer pedig azt írta: szeretne úgy táncolni, ahogy Brüsszel fütyül. Ezeket a megszólalásait Magyar Péterék megpróbálták eltüntetni, de nem sikerült.

Oknyomozás

Tiszás ügynökbotrány: Bemutatjuk a hálózat tagjait Magyar Péter körül

Újságírószerűségeknek álcázott ügynökök Magyar Péter mellett-van belőlük jó néhány. Most négyet mutatunk be. De mi a közös a Magyar Péter karrierjét voltaképpen elindító 444-es propagandista, Kaufmann Balázs, a Magyar Péternek először nyilvános szereplést biztosító Gulyás Márton, a Magyar Péter külügyminiszter-jelöltjének dirigáló, lebukott ügynök, Panyi Szabolcs és a Zelenszkijjel gyomorforgató propagandainterjút csináló, egyébként alig ismert, negyedik figura között? Elmondjuk.

Oknyomozás

Ismert baloldali újságíró, a Gyurcsány-közeli üzletember mér nevetségesen irreális Tisza-előnyt

Több évtizede a pályán lévő baloldali újságíró áll a Tisza támogatottságát rendszeresen túlmérő Minerva Intézet mögött. Pohly Ferenc karrierje során több baloldali médiaprojekt beindításában is részt vett: ott volt a Magyar Narancs hőskorszakában és a régi Origo első lépéseinél, később pedig a Vs.hu és az RTL.hu körül legyeskedett. Szoros kapcsolatban van a baloldali média,-és politikai "elit" tagjaival, jó barátja Bajnai Gordon jobbkeze, Szigetvári Viktor. Arról nem is beszélve, hogy egészen a közelmúltig egy cégben volt Gyurcsány Ferenc egyik legfontosabb emberével, Honti Pállal. Ezek után érthető, hogy az általa vezetett Minerva miért publikál irreális számokat Magyar Péterékről. Egyúttal itt az újabb bizonyíték a baloldal és a Tisza összenövésére. Persze, ez nem véletlen: a Tisza Párt az új baloldali pólus.

Oknyomozás

A migránslobbi ismert figurája lett Magyar Péter EP-képviselőjének új asszisztense

Újabb tiszás átverés lepleződött le. Miközben idehaza úgy tesznek, mintha a bevándorlás ellen állnának ki, valójában a migrációs paktumot támogatják, és migránspárti hivatalnokokat foglalkoztatnak a tiszás EP-képviselők. Gerzsenyi Gabriella az illegális migráció szürke eminenciását, Kada-Jouteux Ágnest igazolta le tanácsadóként maga mellé, aki a hírhedt LIBE-bizottság tanácsadójaként a migrációs válság kezdetétől fogva asszisztált a tömeges bevándorlást segítő uniós programokhoz.

Oknyomozás

Az ukrán titkosszolgálat dokumentumait juttatthatták el az Ellenpontnak: Zelenszkij átfogó akciót indított az Orbán-kormány ellen, Magyar Péter érdekében

Átfogó ukrán titkosszolgálati akció bizonyítékait juttatthatták el az Ellenponthoz. Az akció tavaly júliusban kezdődött, az ukrán nyelvű dokumentum a tesztidőszak feladatait rögzítette a titkosszolgálat egyik egységének, amelyet 4. részlegnek neveznek. A lejárató akcióban dezinformációkat, álhíreket kellett terjeszteni az Orbán-kormányról Magyarországon és Romániában-utóbbival valószínűleg az erdélyi magyar szavazókat célozták. Azt akarták elérni, hogy segítsék Magyarország leválasztását az olcsó orosz energiáról. Nem véletlen, hogy az ukrán titkosszolgálat beépült a Tisza Pártba, és nem véletlen, hogy a Tisza néhány napja kiszivárgott tervéből kiderült, hogy a kétarcú Magyar Péter megszüntetné a rezsicsökkentést és a védett benzinárat, hogy az ukrán terveket segítse. Az Ellenponthoz eljutott dokumentumból az derül ki, ami nagyon sok más jelből is világos: az ukrán titkosszolgálat beavatkozása hónapok óta és nagyon kiterjedt mértékben zajlik Magyarországon.

Oknyomozás

Tiszás ügynökbotrány: új információk a tiszás rendőrről, aki meg akarta akadályozni az ukrán kémek leleplezését

Beismerte a kedden kémkedéssel lebukott egyik tiszás informatikus, hogy beszervezték és az ukránoknak dolgozott. Az erről szóló videófelvételt ma hozta nyilvánosságra a kormány. Ezzel megdőlt a Szabó Bence egykori rendőr százados köré épített tiszás propagandatörténet, kiderült, hogy a meglehetősen szerény képességű nyomozó nem ismert fel(vagy nem akart felismerni)egy Magyarország védelmét szolgáló kémelhárító akciót. A tiszás rendőr az elmúlt hónapokban az ukrán kémek leleplezését akadályozta: valószínűleg dilettantizmusból, de nem zárható ki teljesen, hogy szándékosan. Az Ellenpont utánajárt a saját kollégáit eláruló rendőr múltjának, és kiderült, hogy már tavaly megjelent az egyik Tisza Szigetnél. A kétszínű Magyar Péter egyik véletlen elszólásából pedig kiderült, hogy a Tisza Pártnál már decemberben arra készültek, hogy felhasználják Szabó Bence százados primitív történeteit a kampányban. De ki az a Szabó Bence, akinek a múltjában több bukás és egy sajátos társkereső alkalmazás is szerepel? Megmutatjuk!

Oknyomozás

Tiszás ügynökbotrány: újabb gyanús ukránpárti figurát azonosíthattunk Magyar Péter környékén

Miután kedden két tiszás ukrán ügynök is lebukott, újabb gyanús alakot talált az Ellenpont a PimEyes arcfelismerő szoftver segítségével a Tisza Párt informatikusai között. A szoftver által Kubik Dominikként azonosított férfi az Index által közölt fotón szerepel, közvetlenül az egyik ügynök mellett. A fotó a tiszás jelöltállítási cirkusz éjszakáján készült, és az informatikai rendszert üzemeltetők láthatók rajta. Kubik Dominik korábban egy European Center for Digital Action(ECDA)nevű online kampányügynökségnél dolgozott, amely ukránbarát akciókat szervez. Ők helyezhették a Tisza Párthoz, ahol az ügynökség komoly szerepet játszott Magyar Péter közösségi médiás felépítésében. A kétarcú Magyar Péter körül hemzsegnek az ukrán kémek, hétfőn Panyi Szabolcs ügynök bukott le, aki Magyar Péter külügyi vezetőjének, Orbán Anitának a közeli ismerőse, és aki közreműködött Szijjártó Péter lehallgatásában. Kedden pedig, ahogy azt említettük, két kiképzett ukrán ügynök került elő a Tisza Párt informatikusai közül, akik ki-be jártak az ukrán nagykövetségre.

Oknyomozás

Itt a vallomás: a tiszás ügynökbotrányban elfogott ukrán aranykonvoj-szállítmány Zelenszkij korrupciós pénze - videó

Zelenszkij lopott pénzét szállították a Magyarországon elfogott aranykonvojban-állította bírósági kihallgatásán az ukrán elnök egykori párttársa, akit azóta vádolnak Ukrajnában oroszbarátsággal és hazaárulással, hogy több ukrán korrupciós ügy leleplezésében is részt vett. Olekszandr Dubinszkij parlamenti képviselő is volt Zelenszkij pártjában. Most azt mondja, hogy a 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat tartalmazó szállítmány valójában az ukrán fegyvergyártó Fire Point-tól származó korrupciós pénz volt. Korábban felmerült, hogy a pénzt Zelenszkij részben a magyar választás befolyásolására szánhatta, vagyis az aranykonvoj is a tiszás ügynökbotrány része. A héten kiderült, hogy a kétarcú Magyar Péter külügyi vezetőjével, Orbán Anitával közvetlen kapcsolatban lévő külföldi ügynök, Panyi Szabolcs hamisított dokumentumokkal akarta befolyásolni a magyar választást, Magyar Péter győzelme érdekében, és az is kiderült, hogy a Tisza Pártban hemzsegnek az ukrán ügynökök, akik közül kettő kedden bukott le.

Oknyomozás

A Magyar Péterhez közeli tanácsadó is megjelent az ukrán nagykövetség rendezvényén: kiderült, miről beszéltek

A Magyar Péterhez köthető tanácsadó, Rácz András is megjelent az ukrán nagykövetség rendezvényén, amit a Soros-egyetemen tartottak, és ahol Ukrajna támogatásáról és Magyar Péter esélyeiről is szó volt – derítette ki az Ellenpont. Rácz baráti viszonyt ápol a kétarcú Magyar Péter legfontosabb ukrán szövetségeseivel, a kémként azonosított Ceber Roland Ivanoviccsal és Skirják Krisztiánnal. Rácz András és Magyar Péter szoros kapcsolatát az is bizonyítja, hogy Rácz ma azonnal védelmébe vette a Magyar Péter-féle hazaárulási botrány kulcsszereplőjét, a Tisza Párt külügyi vezetőjével, Orbán Anitával közeli viszonyban lévő ügynököt, Panyi Szabolcsot. A találkozón ott volt az a Vörös Szabolcs is, aki a Magyar Pétert támogató Válasz Online dolgozója, és tavaly nyáron ő készített propagandainterjút Zelenszkij ukrán elnökkel.

a szerkesztőség

Gábor László

főszerkesztő

dr. Both Hunor

operatív vezető

dr. Bordács Bálint

főszerkesztő-helyettes

Szalai Szilárd

vezető szerkesztő

Pongrácz B. Csaba

vezető kutató

Turi Zoltán

szerkesztő

Vági Barbara

szerkesztő